Láttam, hogy szemedben fény már nem ég.
S kiáltottam volna: még ne…! Ne még!
De átjáró az élet, egy tranzit.
Tudtam, egyszer elmész, nem maradsz itt…
Majd elnyelt a mélységes sírverem.
Nem hittem mégsem: Isten szívtelen.
Azt sem hittem, pótolható lennél.
S éreztem, nincs semmi rosszabb ennél.
Nem óvott meg bálvány vagy amulett,
és miben addig bíztam, hamu lett…
Aztán minden más volt, olyan mintha
új világ állna előttem nyitva…
Hová nem férkőzhet rossz szag, penész.
S azt kívántam, menjek, hová te mész:
hol hajnal van, lángoló pirkadat,
hol békesség és mindig víg a nap.
Szívemben kikelt halálod magva,
s nem hagytál engem itt lenn magamra…
