A Holdnak van szeme, minket néz, hallotta a férfi hangját és töltött a teából. A füles üvegpohár karcsú talpon állt a gyertya előtt. Hány virág szirma kell egyetlen pohárhoz jutott eszébe, de az ilyesmire nehéz választ találni. A pillangó borsóvirág kéksége betöltötte az öblösséget. És hány csepp, hogy kioldja a kékséget? Az asszony mutatóujját végig futtatta a kerek fülön. Aztán még egyszer. Pont jó méret, mondta és gyűrűs ujját a karikába dugta. A semmi közepén ülünk, itt könnyű nevetni, sóhajtotta és tört a csokoládéból. A gyerekek neki hagyták, két kis kocka, mindegyik a sajátjából egy-egy darabot az esti üldögéléshez. Tea és csoki, már tudják, Anya szeret esténként csendben üldögélni kint. Valószínűleg mese és villanyoltás után még nevetgélnek magukban, de különösebb műsor nélkül elalszik a három pajkos kiscsikó. Milyen kerek az este, belefér a tenyerembe, mondta és elmosolyodott.
Megnyugtató ez a kék. Állítólag a víz ph értékétől függ az árnyalat erőssége. Igen, a víztől függ a hajam göndörsége. A csend, gondolta tovább, de ekkor lovak nyerítése hallatszott. Senki nem csitította őket. A paták dübögése erősödött. A kerítés helyén rohant el a három ló. Keresztben át a látómezőben a szomszéd terepjáróval haladt utánuk. Biztosan a sakálok miatt félti őket. Lámpája megvilágította Saci, Madár és a kis gebe ezüstös fényes alakját. Fagyal ősszel született és már elöl üget, állapította meg. Furcsa dolog a béke, több a vadállat a természetben, ha a katonák elvonulnak. A szomszéd intett, valamit átkiabált a lehúzott ablakon. Nyáron mindenki hangosabban beszél, bár kevesebb dolog derül ki. Az asszony is kiáltott: Van még tej? Tibiéknél tehenek is vannak, de most a lovak beterelése volt az elsődleges. Hang nélkül villámlott a távolban. Ica éjszakai krémet vett le az ablakpárkányról és felkente a pohár gyenge tükröződésében. Megszokta, hogy a dolgok vagy karnyújtásnyira vannak, vagy várhatnak, amikor róla van szó.
Klárica reggel korábban jött a gyerekekhez, ma túra sétára mennek és hűvösben akartak indulni. Lassan nyitotta szemét, még aludt volna. Ma nem dolgozom, még alhatnék. Vakcsend. Van ebéd mára, hagyom a konyhát, csak a hűtőből kivisszük a reggelit a teraszra. Fekszem még egy kicsit. Ratko üzenete zizegett a paplan-párna halott fehér ráncain. Talán ő is jön nyaralni végre, nemcsak pálmafás holdas matricákat küldözget. Közben majd a túlparton el kell intézni a földhivatali bejegyzést, mert a napelemek felszereléséhez kellene egy térképmelléklet. Egyenlőre a háborús örökség miatt még nem világos, hogy melyik túlparton lehet intézni. Béke mindenekelőtt, prosit szokta Ratko mondani, akinek a neve önmagában kevésbé békés. Vagy becézi a háborút vagy végzi, aki ratko, mégis ő a világ legbékésebb háborúcskája. A vágtató lovakat nem szereti a kerítés helyén vagy az ellentmondásos szavakat, mint a vihar idején a szél megerősödhet szófordulat esetében, ilyenkor a levegőbe csap, szinte villámlik a barna szeme.
Könnyű póló, szoknya vagy rövidnadrág és papucs. A gyerekeknek szandál és kullancsriasztó, napkalap. Nyáron csak ennyit jelent felöltözni. Klárica már a teraszon mesélt valami Böhömállatról. Akkora lábnyoma van a partmenti iszapban, hogy a békák oda járnak napozni. A hírre csupa vajas kenyér és mákos perec vigyorgott a tányérja fölött. Reméljük, a fogmosás is belefér az indulás előtti rohangálásba, nemcsak a teknősök etetése, Danit és Dórit ugyanis visszük magunkkal, csak a boltba nem. És kiderült, hogy túra séta előtt még enni sem kapnak, akkora a vonzereje az iszapnak.
Remélhetjük, hogy a természet szeretete legyőzi a fémkeresőzés és a mobil kütyük izgalmát, amivel Ratko szeretne majd foglalkozni. Állítólag a rómaiaktól a bozótharcosokig mindenki megfordult ezen a szigeten, főleg a Bellverde uralma alatt, amikor jelentős kereskedelmet folytattak az akáccal. Európa legkeményebb fafajtája innen jutott el a világba. Állítólag Egon úr, az utolsó báró, akinek a gazdatiszti házát örökölte Ica, még a malaj törzseknek is exportált belőle kétévente egyszer az óceániai vidékekre.
Kláricával tavaly ismerkedtem meg, amikor egy hetet kellett a szigeten töltenem. A tanya felszámolása volt a kérdés. Halvány képek vannak róla a fejemben. A kotárka üres volt, rácsai között pókháló, kidőlt karók a régi ágyásokban, kócos söprű a gangon. Szomorú viaszos vászon a nyári konyhában. Vetetlen kiskanapé a tűzhely mellett. Becsuktam a szemem. Mozdult és sóhajtozott egy szürke test. Nehézkesen kicsomagolta magát. Száraz kifli ült az ágy szélén. Sóhajtott, indult a fürdőszobába. Elnehezülten csúsztatta talpát a padlón. Az ajtót felületesen nyitotta, csukta. Kihűlt tenyeréből a víz úgy sikított, hogy a csempéket is levakarja a falról.
A cukormázas álmok meséje ma vakító fehér téglák sora az udvaron. Az emlékek suvickolták fehérre. Vagy kockacukrok, összevissza fekszenek földre terített abroszon. Leomlott várkastély. Végre sírni kellene. Kávétól-könnytől folyékony máz lesz a sminkem. A nap áttetszik a vászonfüggönyön. Széthúzom, az előadás súgója Klárica. A szigeten született, szüleimnél jó tíz évvel fiatalabb, mobiltelefonja és laptopja is van. Ő intézte a közüzemi átírásokat. Kék szeme van.