Finta Mária: ars poetica

illatod itt van már, jó hírnökként megelőzött,
hallom a hangodat, és örömömben sírni szeretnék,
mert te magad vagy a vers, csupa lágy mora, ritmikus éden,
hajtömeged koponyádra simul laza hexameterben,
amphibrakhisz bújt orrod alá, anapesztus a szádon,
vállaidon hintázik s halkan dúdol a jambus,
szegycsontod mögül életadó, ütemes kopogások
jelzik a tempót. Válaszul arra pedig dadogással
kínos a csönd, szavaim megszöknek, verspatakodtól
nyál csurran ki a szám szélén és görcsöl a lábam.