Valamikor tél eleje, este tizenegy.
Éjszaka a konyhában veled akartam
beszélgetni. Felöltöztem a színeidbe.
Sosem álltak túl jól. Te csak
pakoltad magadra egyre
a generációs szakadékból
kikapart földet. Beszorult
a körmöd alá. Nekem
a torkomba. A táska már
nem az én vállamat nyomja.
A küszöbre nehezedik.
Sajnálom szerencsétlent.
Talán én is küszöb
voltam. El nem játszott
élet széleit támasztó fajta.
Sajnos vagy sem, rád
hasonlítok. Sosem mondtad
mikor cserélted kisebb lakásra
az emlékeink. Kezem üreset markol.
Azt hiszem, játszol. Bújócska
a kötelezőtől.
Leverted a sarkad, kiléptél.
Így, ez lenne a vég? Játszunk még?
- Varju Zoltan
