Ferenczfi János: És lehullok

Véget ér az éjszaka,
Véget ér a hajnal,
Véget ér a nappal is
Rövid alkonyattal.

Nem szólok egy szót se már,
Csend van, ám beszédes:
Két karodra gondolok,
S hogy ölelésed édes.

Ódát írni tétován
Engem nem kecsegtet, –
Költőnek túl gyönge az,
Ki könnyelműn fecseghet.

Nekem súlyos törvény az,
Hogy szavam mind erőtlen.
Ne is várj el könnyű szót
Sohasem éntőlem.

Verset írok néhanap,
S véget ér a vers is.
Arcodba hull szép hajad,
És lehullok én is.