Ferencz Győző: Túl sejthető határokon

Vagyok, vagyok, hogyne volnék,
Van fönt cerebrum, valahol még,
Ha élesebb, ha félszegebb,
Érkeznek, hogyne, érzetek,
Képződik külső benti párja.
A spinothalamikus pálya,
Az érző, kéregbeli rostok
Összefűzik, mi részbe-osztott,
S hogy így-úgy egységes legyen,
Őrzi halántéki lebeny.
Az ily köztes-zárt rendszerek
Mely szakaszán, honnan ered
A folytonos várakozás,
Hogy lehet túl valami más,
Az örökös türemkedés,
Hogy lehet itt valami rés,
Túl amin másvalami van,
Hol semmi nem vész nyomtalan,
Mit végkészülék nem tapint,
És akkor is enyém, ha nincs,
S akkor sincs vége semminek,
Ha átszakítom majd hideg
Sejtjeim válaszfalait –
Tovább fogok sajogni itt,
Túl sejthető határokon,
Mint fantomvégtag-fájdalom.