a csendben
cseppen
könnyem.
pillám rebben.
mert
semmi sincs
rendben.
s a kedvem
váltja
a szél:
hol eső,
hol nap.
zenél
a holdas éj,
mesél:
van még esély?
vagy csekély,
mit a sekély
víz sodor
messze
meg távol
tűnik a mától
egy régi mámor,
mit benn őrzök.
és körzök
szüntelen,
bűntelen már nem leszek
akármit teszek.
vajon odaveszek,
ha újra
felidézem a múltba
folyó,
mohó
tekinteted?
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
