Fekete Dániel: Aszfalt, nyár, alkonyat

Előttem fekszik az emlék
Mindig csak majdnem, de elkapom
Annyira, hogy az illata szálljon
De a szavait valahol elhagyom
Előttem fekszik az emlék
Egy villanásra, de széttárja
A lábait egy boldog nyári este,
Egy hűs fuvallat a zárkámban
Előttem tetem egy emlék
Sminkelem újfent a ravatalon
Megélni mindig egy tinédzser estét
A világ még nem lógott a nyakamon
Bennem hever egy emlék
Színe a számban, az íze a pillanat
Örökké minden az enyém egy percig
Míg elém nem fekszik, és megszakad