A mesterséges intelligencia megítélése és tisztelete nagyon változó az értelmes fajok által lakott ismert Világegyetemben. Az Arktosz azok közé tartozik, ahol becsülik, megbecsülik, és elismerik a mesterséges intelligencia minden megnyilvánulását, a legszerényebbtől a legzseniálisabbig. Nagyságos Sixtus Alexandrus címzetes bíró az Arktoszi Külkerületi és Űrkikötői Bíróságon kegyetlenül unta már az ítélkezést, amit negyven éve folyamatosan végzett, de menet közben nincs kiszállás, hát csinálta.
– A K214/10 087-es ügyben az ügyészség meghallgatást kér, nagyságos úr.
A lila hajú tökéletes bírósági titkárnő megállt a bíró íróasztala mellett kezében a holovetítővel.
– Röviden… – utasította a nagyságos bíró úr, fel sem nézve az aznapi programjából, amiben fájdalmasan sok tárgyalás sorakozott.
– Khm… – köszörülte meg a torkát a titkárnő, ami oly ritkán fordult elő vele, hogy a bíró rámeredt.
– Igen?!
– Az ítélet végrehajtásával kapcsolatban… khm, gondok vannak, nagyságos úr… – krákogta el a titkárnő, mint akinek minden egyes hang kiejtése komoly fájdalmat okoz. És azt is okozott, mert ilyet mondani a nagyságos bíró úrnak…!
– Mi van az ítélet végrehajtásával? – mennydörögte a lila hajúra a kérdést a bíró, mert kezdett ingerült lenni. Mit köntörfalaz? A tényeket ki kell mondani, az ítélkezés meg a bíró feladata, senki másé.
A titkárnők gyöngye nyelt egyet. Ha bíró úr a nyers valóságot akarja csak úgy odavágva, hát megkapja.
– Az ítéletet nem lehet végrehajtani, nagyságos úr.
Nagyságos Sixtus Alexandrus címzetes bíró negyven éves ítélkezői munkája során ilyennel még nem találkozott. Feltéve, persze, ha más hozta az ítéletet, kellő körültekintés nélkül. Igen, erről lesz szó. Elég szégyen a Bírói Testületre! Biztosan valamelyik fiatal nyikhaj ügyéről van szó. Lám ez van, ha kétszáz évesnél fiatalabb humanoidokat engednek a bírói székbe. Ő is betöltötte már a kétszáztízet, mire eljutott idáig! Ez felelősségteljes…
– Nagyságod K214/10 087-es ügye, amelyben…
Nagyságos Sixtus Alexandrus címzetes bírót egy ízben megszúrta egy Lukantronus injectionibus XL H a Minnén, nyaralás közben, de akkor sem ugrott ekkorát, mint attól, amit most hallani vélt, vagy hallott is tökéletes titkárnőjétől.
– Miii?!
– Nagyságod ítéletet hozott bizonyos Pay Duin űrkalandor ügyében – indult be a titkárnőben a tényközlő magnetofon, amit már nem lehetett leállítani. – Nevezett Pay Duin molesztálta, és oktalan, oda nem illő válaszaival oly mértékben összezavarta az Arktoszi Űrkikötő vámintéző számítógépét, minek következtében a szóban forgó MACER AL típusú ID 1 OT 45A típusú mesterséges intelligencia három teljes napon át nem csak hogy működésképtelen volt, de meggabalyodott kraxkristályfunkcióval leállíthatatlanul csörömpölt.
Nagyságos Sixtus Alexandrus címzetes bíró úrnak kimeredt a szeme. Igen, emlékezett arra a pimasz kölyökre, homo spacius, űrtekergő. Valami hasfájás elleni szert hozott magával, és megőrjítette a vámintéző mesterséges intelligenciát. De arra is emlékezett, milyen kifinomult ítéletet hozott, amire mostanáig büszkeségei között emlékezett vissza, sőt… ó, balsors! Éppen előző este mesélt erről az ügyéről a Polgármester úrnak. Jaj!
– Nagyságod közmunkára ítélte nevezett űrkalandort, két teljes hónap időtartamra, különös tekintettel arra, hogy pénzbírság beszedésére nevezettől esély nem volt, és nagyságod úgy látta jónak, hogy itt az ideje tiszteletet tanulnia a mesterséges intelligencia iránt… – darálta a titkárnő, most már teljesen szenvtelen hangon.
– Tudom! – szakította félbe, szinte ordítva a nagyságos bíró úr a lila hajú titkárnők gyöngyét. – Arra ítéltem, hogy személyiségzavaros gépek…
– Mesterséges intelligenciájú létezők – javította ki a titkárnők legtökéletesebbike –, ne nevezzük őket gépeknek, még magunk között sem.
Ezt a nő Sixtus Alexandrus címzetes bírótól tanulta, ez az ő szövege volt! A nagyságos bíró úr idegesen hördült egyet a pimaszságon, mire a titkárnőben beindult az önvédelmi program, és becsukta a száját.
Sixtus Alexandrus ernyedten dőlt hátra a székében. Igen, arra ítélte Pay Duint, hogy mintegy pszichoanalitikusként meghallgatván zagyva nyekergésüket, segítsen „megjavítani” a személyiségzavaros gépeket (csak azért is gépnek nevezve őket!), kivéve, hogy nem kell, és nem is szabad analizálnia. Sokaknak elég, ha elmondhatják a problémájukat, ha meghallgatják őket, és ez már fele út a gyógyulás felé. Ha meg nem, kicserélnek a központi magjukban valami alkatrészt, akár sérül ettől mesterséges személyiségük, akár nem…
Nagyságos Sixtus Alexandrus címzetes bíró intett, hogy ha készült a közmunka végzéséről képi anyag, látni akarja, de mivel a titkárnője valóban elsőrangú munkaerő volt, már le is tette az íróasztalra a holovetítőt a bekészített adathordozó kristállyal, és a lejátszás azonnal elindult.
Pay Duin elég szerencsétlennek látszott, ahogy ott ült az asztal egyik felén, míg a takarításra programozott irodai robot vele szemben foglalt helyet. Ez a robot uniszex volt, hiszen a munkájában egyáltalán nem számított az, hogy a külseje humanoid szerű legyen. Hat kezével inkább rovarra emlékeztetett, és az ülés láthatóan nem tartozott a számára megszokott pózok közé. A szobában csend honolt. Néma csend.
– Miért nem mond valamit? – kérdezte Payt figyelve a bíró.
– Fog mondani, nagyságos úr, fog – mondta a titkárnő, és valóban úgy lőn. A titkárnő-tökéletesség előre pörgette a felvételt oda, ahol tizenkét perces feszengő csönd után az első szó elhangzik.
– Nos akkor, idejött… – mondta Pay a takarításra programozott irodai robotnak –, hallgatom.
– Mit takarítsak ki, uram? – kérdezte a robot.
– Ne…nem kell takarítania, velem beszélhet – biztatta Pay.
– Nem vagyok protokoll robot, uram – mondta a robot. – Mit kell kitakarítani?
– Nem kell takarítania. Nem mondták miért küldték ide?
– Nem kell, hogy mondják. Tudom a dolgomat. Én takarítok, uram.
– De most nem kell takarítania. Azért vagyok itt, hogy meghallgassam.
– Mit, uram? – nézett a robot nagy gülüszemeivel Payre.
– Ne urazzon, nem kell uraznia, jó? Csak lazán. Beszélgetünk.
A bíró értetlenül nézett a titkárnőre.
– Mi ezzel a baj? A fickó nagyon jól csinálja.
Hirtelen elöntötte a jól végzett munka öröme. Nagyon félénk a takarító robot, de Pay nagyszerűen végzi a munkáját. Ugyan miféle ítélet végrehajtási lehetetlenségről van itt szó?
A titkárnő gyorsított a felvételen, mire a következő párbeszéd bontakozott ki előttük, mint egy végtelenített szalag:
– Mit kell kitakarítani? Nem kell takarítania. Beszélgessünk. Nem vagyok protokoll robot. Mit kell kitakarítani? Nem kell takarítania. Beszélgessünk. Nem vagyok protokoll robot. Mit kell kitakarítani? – legalább ötvenszer, míg a takarításra programozott irodai robotnak füstölni nem kezdett a feje.
A nagyságos bírónak eddigre elakadt a hangja, és elfelejtett lélegzetet is venni.
– Mi a nyavalya ez?! Valaki összevágta, és sokszorosította?!
– Ez eredeti felvétel, nagyságos úr. Nem lehet összevágni és sokszorosítani, csak gyorsítani. A BB1100065 biztonsági protokoll védi – mondta némi szemrehányással a hangjában a lila hajú titkárnő csoda, miközben a robot egyre jobban füstölt a képen, búgott egy keveset, majd kattogva össze vissza dülöngélt, míg mozdulatlanná nem dermedt.
– Hát akkor meg mi ez az átkozott zagyvaság? – mérgelődött a nagyságos bíró úr.
– Parancsparadoxon, nagyságod, amikor a mesterséges intelligenciájú létező olyan egymásnak ellentmondó utasításokat kap, amelyek…
– El ne magyarázza! – förmedt rá a bíró. – De hol van itt a paradoxon?! Beküldték a közmunkát végzőhöz a sérült rob… takarítót, de az nem…
– Nem volt sérült, nagyságod. Takarítani küldték. Pay Duin rossz időpontban ment be az irodába – magyarázta a titkárnő, miközben a képen két biztonsági őr elvonszolta a robotot, a harmadik pedig minősíthetetlen hangon kezdett el ordítozni Payjel a tönkretett drága gép miatt. A titkárnő elnémította a felvételt.
– Mit keres ez a felvétel egy bírósági aktában? Pay Duin nagyon is jól csinálta, nem az ő hibája, hogy a mesterséges intelligenciájú létező nem hozzá ment, hanem a dolgát végezni!… vagy fordítva – morogta nagyságos Sixtus Alexandrus címzetes bíró némi zavarodottsággal.
– Igaza van, nagyságos úr, csak azért láttam jónak, hogy ezt is megnézze, hogy lássa az egész ügyet. Ennek az embernek, nevezett Pay Duinnak észre kellett volna vennie…
– Na, na, na! – szólt a titkárnőjére a nagyságos úr, hogy csak ne ítélkezzen. – Mutassa a többit.
– Nos, rögtön ez után… – a lila hajú csodatitkárnő állított valamit a lejátszón, mire Pay megint ott ült az üres irodában, és vele szemben éppen helyet foglalt egy tökéletesen embernek kinéző férfi robot.
– Kérem, nekem elmondhatja, miért jött – mondta Pay Duin.
– Nem hiszem – válaszolta a férfi flegmán, mire Pay Duin segélykérően nézett fel a beépített kamerára, amit nyilvánvalóan megmutattak neki.
A férfi alakú mesterséges intelligenciájú létező követte Pay tekintetét, és bár nem láthatta, feltételezte, hogy kamera van ott, ahol valóban volt. Ennek a típusnak nem volt szüksége gépfelismerő és lézer vagy kvantummechanikás letapogatóra, háztartási segéderőnek számított, a szó legtágabb értelmében, és ennek megfelelően viselkedett.
Felugrott, és őrjöngve kezdte magyarázni, hogy őt figyelik, otthon és mindenhol, itt is, pedig azt mondták, hogy egy nagy tudású szakemberhez küldik… Erre idehozzák egy csöves kölyökhöz, akinek gőze sincs a pszichoanalitikáról (amiben teljesen igaza volt). Úgy üvöltött, hogy a lila hajú titkárnő tökéletesség lejjebb csavarta a hangerőt. A képek azonban magukért beszéltek. Pay próbálta csillapítani, de minden megjegyzése, mozdulata csak olaj volt a tűzre. Végül a robot verni kezdte az asztalt, amit Pay támadásnak vett (vagy csak elege lett az értelmetlen huzavonából), és megelőző csapásként földhöz vágta a dühöngőt, hogy csak úgy nyekkent. A férfi külsejű robot fúriaként ugrott fel a földről, de Pay nem várta meg, hogy támad-e vagy sem, szabályszerűen ellátta a baját, amit minden nehézség nélkül megtehetett, hiszen a mesterséges intelligenciájú létező nem közelharcra volt kitalálva.
– Kétszáznegyvenegy alkatrész rongálódott meg a BE 102244 szériájú mesterséges intelligenciájú létező testében az eset kapcsán – mondta a titkárnő megállítva a felvételt egy olyan ponton, amikor Pay éppen bevisz fekvő ellenfelének egy balegyenest.
– Tipikus űrtekergő a kölyök – merengett el a szép ütés láttán a nagyságos bíró, saját ifjúságát idézve föl, ami sajnos túl hamar ért véget, és túlságosan messze volt már.
– Nos, ez volt az első kijelölt ügyfele – mondta a lila hajú titkárnő, miközben igyekezett teljesen közömbösnek látszani, pedig nem volt az. Láthatóan rettenetesen sajnálta a tetszetős kivitelű háztartási robotot.
– Hány ilyen eset van még? – kérdezte nagyságos Sixtus Alexandrus címzetes bíró reménykedve, hogy csak ennyi, de a titkárnők gyöngye nem kímélhette.
– Még hat, és az egyikben úgy felidegesítette… – mondta a titkárnő, miközben válogatott a képanyagban, és a bíró elé vetítette, amit keresett. – Tessék!
Pay egy csinoska robotlánnyal társalgott, és a beszélgetés mehetett már egy ideje, mert mindketten igen ingerültnek látszottak.
– Mi baja van magának azzal, ha a gazdája rápaskol a fenekére? – kérdezte éppen Pay elég éles hangon. – Hiszen maga csak egy gép!
Nagyságos Sixtus Alexandrus címzetes bíró és lila hajú titkárnő tökéletesség egyszerre szisszentek fel. A robotlány a képen dühösen hajolt Pay felé.
– Mi az, hogy csak egy gép!? Én önálló tudattal rendelkező entitás vagyok! Ráadásul szebb és elegánsabb a legtöbb idegi alapon működő lénynél.
– Úgy mondják ember, vagy humanoid. Természetes lény – javította ki Pay.
Nagyságos Sixtus Alexandrus címzetes bíró önkéntelenül is rábólintott. Nem árt a helyére tenni a dolgokat.
– Maga szerint egy természetes lény többet ér egy mesterségesnél? – szögezte neki a kérdést a robotlány Paynek.
– Naná! – válaszolta Pay, és majdnem felnézett a kamerára, de időben meggondolta magát. – Tudja mit, kisanyám! – mondta aztán a robotlánynak –, maga egy robotsoviniszta! Nem engedelmeskedik a gazdájának, és még magának állt feljebb?!
– Nem hagyom, hogy tapogasson!
– Még egy emberi szolgáló sem…
– Már megint azzal jön, hogy az ember magasabb rendű!
Nagyságos Sixtus Alexandrus címzetes bíró intett a titkárnőjének, hogy halkítsa le a felvételt. Pay egy kicsit szabadon értelmezi azt, hogy meghallgassa a sérült robotok sirámait.
– Nem oktatták ki, hogy ne menjen bele vitákba? – kérdezte a lila hajú titkárnő tökélyt. – Hogy nem kell mást tennie csak meghallgatni őket?
– Ez a fickó képtelen helyesen dönteni, nagyságos úr – rázta meg a fejét a titkárnő a Pay Duin iránti legteljesebb ellenszenvvel, és tovább tekerte a jelenetet, megint felerősítve a hangot.
– Mi értelme egy engedetlen robotnak, aki nem végzi el a feladatát? – kérdezte éppen Pay nagyon idegesen.
– Én elvégzem! – ugrott fel a robotlány –, csak nem vagyok rabszolga!
– Tessék! – mondta a lila hajú titkárnő rengeteg elnyomott bosszúsággal a hangjában, miközben a robotlány mozdulatai szögletessé váltak, a feje ide oda rángott, majd teljes hosszúságában végigvágódott a padlón.
– A paradoxon – motyogta a nagyságos bíró úr lehangoltan –, a robotba épített engedelmességi törvények, és a szembesülés azzal, hogy a robot éppen azok megszegését akarja…
– Pay Duinnak csak meg kellett volna hallgatnia a klienseit, nagyságos úr – jelentette ki a lila hajú legtökéletesebb titkárnő, az illendőnél több ellenszenvvel Pay Duin iránt.
Nagyságos Sixtus Alexandrus címzetes bíró kezdte nagyon melegnek érezni a talárját, ami valósággal képtelenség volt a beépített hűtő-fűtőszálas automatika miatt. A felvételekből feketén fehéren kiderül, hogy ez az ember, akit ő közmunkára ítélt, teljesen alkalmatlan arra, amire szánta. Ennél nagyobbat nehezen tévedhetett volna. Ő meg még dicsekedett is az ostoba ítélettel. A fene megehetné a Pay Duinhoz hasonló idiótákat!
– Miért nem fogja be a száját! – mordult fel újfent a nagyságos bíró úr. – Hiszen megmondták neki, hogy ne beszélgessen, hanem csak hallgassa meg őket!
– Kioktatták, nagyságos úr – mondta a titkárnő tökély miközben lila hajfürjei enyhén remegtek felindultságában, mert ilyen kínos esettel még nem találkozott. – Nézze meg ezt…
Megint a szobát látták, ahová belépett egy multifunkcionális, kisegítő munkák végzésére programozható, női külsejű és személyiségű mesterséges intelligenciájú létező. Leült Pay Duinnal szemben, aki kedvesen bólintott neki üdvözlésképpen, még mintha egy nagyon halk jó napotot is elmotyogott volna, és egyáltalán nem nézett a kamerába. Ültek egymással szemben. Pay hol az asztalon nyugvó kezét szemlélte, hol a robotra pillantott valami biztatásnak szánt kényszeredett mosolyfélével az arcán, és teltek a percek. A titkárnő tökéletesség felgyorsította a képet, amin nem történt az égvilágon semmi.
Mintegy öt perces néma csönd után (a holovetítő jelezte az eltelt időt) Pay krákogott egyet. A multifunkcionális, kisegítő munkák végzésére programozható női külsejű és személyiségű robot erre felcsuklott, mint egy nagyon részeg kocsmatöltelék, aztán rengeteg műkönnyet elpazarolva zokogásban tört ki, miközben kirohant a helyiségből.
– Ez volt az utolsó munkája, nagyságod… – kommentálta a látottakat a titkárnő nagyon visszafogottan, a bíró pedig úgy érezte, felrobban.
– Nos, volt pár sikertelen esete… – mondta idegesen, mert nagyon szerette volna úgy látni ezt az egészet, hogy nincs semmi baj az ítélet végrehajthatóságával.
– Pay Duin négy nap alatt nyolc mesterséges intelligenciájú létezőt tett teljesen tönkre, nagyságos úr – mondta a lila hajú titkárnő tökéletesség szárazon.
– Hányból? – kérdezte a bíró, és már számolgatta, hogy ha Pay csak napi nyolc ülést végzett, akkor négy nap alatt az harminchat, tehát annak a nyolc csak egynegyede, és tekintve, hogy ezek elromlott gépek, vagyis mesterséges intelligenciák voltak, nem is olyan rossz az arány.
– Hétből – válaszolt a titkárnő olyan közömbös hangon, ahogy csak szólni tudott. – Vagyis, ha hozzászámoljuk a takarításra programozott irodai mesterséges intelligenciát, akkor nyolcból, de az nem volt ügyfele.
Nagyságos Sixtus Alexandrus címzetes bíróval nem sokszor fordult elő élete során, hogy ne tudjon valamit mondani, de most nem tudott. Sőt, kimondottan hápogott. Vannak antitalentumok, akikre nem lehet rábízni bizonyos munkákat, és ami a robotok lelki életét illeti, Pay tökéletesen ilyen. Nagyságos Sixtus Alexandrus pont telibe találta.
– Jó – mondta lila hajú titkárnőjének, amikor ismét szólni tudott –, hívja be a feleket ítélethirdetésre!
A titkárnők gyöngye pislogott egy sort.
– Ítélethirdetésre?
– Baj van a hallásával?! – mordult rá nagyságos Sixtus Alexandrus címzetes bíró, és a tökéletes titkárnő már nyomta is a megfelelő gombokat.
Az ajtók feltárultak. Egy felől bejött Pay Duin könnyű műanyag kézbilincsben egy rendőr kíséretében. Kirendelt ügyvédje mögötte bujkált. A másikon, nagy arccal, a vád képviselője, az ügyész vonult be, Norcus Noradixius, a nemes Prolon család nyolcadik ágú nyikhaja, akit Sixtus Alexandrus bíró kimondottan utált felsőbbrendűségéért és ostobaságáért. A nemesi származással és a Prolon család erejével azonban nem lehetett harcba szállni, így Norcus eljátszhatta a menő ügyészt, bár csak olyan ügyeket bíztak rá, amelyek végkimenetele a legkevésbé sem számított.
– Bíró úr! – bólintott főnemesi arroganciával Norcus Noradixius.
– Bíró úr! – hajolt meg a védő, aki olyan jelentéktelen volt az ügyvédi kamarában, hogy a nagyságos bíró úr még arra is megesküdött volna, hogy sohasem látta, nem hogy a nevét tudja.
– Uram! – hajolt meg a rendőr is.
– Jó napot – mondta Pay Duin jobb híján, és valami zavarodott félmosollyal a lila hajú titkárnőt is üdvözölte, aki határozott szemvillantásokkal tiltakozott e szemtelenség ellen. Rá csak vádlott ne vigyorogjon!
– Mi ez az ostobaság? – kérdezte nagyságos Sixtus Alexandrus címzetes bíró a kézbilincsre mutatva.
– Én rendeltem el – jelentette ki uralkodói fennköltséggel Norcus Noradixius ügyész –, mert ez az izé… vádlott különösen veszélyes.
– Én nem úgy látom! – mondta a nagyságos bíró, és olyan őszinte örömet érzett afelett, hogy itt és most az van, amit ő akar, ami szinte feledtette vele azokat a rémes perceket, amelyeket azóta élt át, hogy szembesült ezzel az ítélet végrehajthatatlansági üggyel. – Vegye le a bilincset! – szólt a rendőrre.
– Tiltakozom, bíró úr! – mondta az ügyész, de a nagyságos bíró máris leintette.
– Elutasítom. És mivel számtalan ügy megtárgyalása vár még rám, ebben az esetben pedig olyan világos a tényállás, mint a nap, máris kihirdetem az ítéletet, amit a bizonyítékok megszemlélése után hoztam.
Az ügyész szeme résnyire szűkült értetlenségében, de mivel még nem tudhatta, hogy mi az ítélet, nem tiltakozhatott. A bíró eljárását nem vitathatta, aki élt azzal a lehetőségével, hogy így járjon el, még ha ez nem is volt szokásos.
– Mivel még nem foglaltak helyet, maradjanak állva az ítélet kihirdetéséhez – jelentette ki a nagyságos bíró. – Pay Duin alperest az állam kontra Pay Duin ügyben két hónap letöltendő közmunkára ítéltem, amelyben megtanulhatja a mesterséges intelligenciájú létezők iránti kötelező tiszteletet.
Mind tudták ezt, mint ahogyan azt is, hogy mi lett ennek az eredménye. Pay szerette volna elmondani, hogy ő igazán megpróbálta, de a védője a lelkére kötötte, hogy lehetőleg ne mondjon semmit, és ha kérdezik, akkor is a legrövidebb válaszadásra koncentráljon, tehát összeharapta a szája szélét.
– A K214/10 087-es ügyben, amely a közmunka elvégzésére és annak minőségére vonatkozik, a következő ítéletet hozom. Pay Duin minden számára közmunkával töltendő napon a számára kijelölt helyen és időben megjelent. Elvégezte a rá kirótt közmunkát. A közmunkavégzés minőségének megítéléséhez nem szükséges szakembert hívni, hiszen Pay Duin feladata csak az volt, hogy meghallgassa a hozzá küldött személyiségzavaros mesterséges intelligenciájú létezők panaszait. A felvételek tanúsága szerint Pay Duin ennek érdekében minden tőle elvárhatót megtett.
– Bíró úr! – vágott közbe az ügyészt játszó Norcus kölyök –, nem csak meghallgatta őket, hanem beszélt velük! És ezzel okozta a…
– Kivéve az utolsó esetet, amelyben egy szót sem szólt, a végkimenetel mégis ugyanaz lett, mint az előzőekben. – Nagyságos Sixtus Alexandrus címzetes bíró határozott tekintete belefojtotta az játékügyészbe a további tiltakozást, és kihirdette: – Hogy minden további károkozásnak elejét vegyük, ezennel a közmunkát teljesítettnek tekintem, és engedélyezem Pay Duinnak, hogy szabadon távozzon, azzal a személyes hozzáfűzéssel, hogy ezt lehetőleg minél előbb tegye meg, és okuljon a történtekből. Végeztünk!
„Az űrtekergő további humoros kalandjai az Idiótazás című kötetben olvashatók”.
Metropolis Media Kiadó
2020.
