maradéktalanul hinni szeretnélek,
nézd,
fáimból az idő
emléklepedőkkel szorítja ki az életet
nem a félelem reszket az ágakon mindeközben
hanem egy reménymadár borzolja fel tollait
és a szél a fészekhez simul
míg ringatja az üres bölcsőt a hajnal.
kicsit mindenben téged látlak,
beleképzellek a tájba:
a bogarak Te vagy,
láttalak
ahogy sietve
nyomorékokat cipeltél a hátadon.
a cipőtalp Te vagy,
láttam ahogy letapostál egy fűszálat.
azt hiszem
megalkuszom.
- Varju Zoltan
