Fábián Krisztina: amikor

és amikor apa elment,
nem értettem, anya miért
őrizgette az iratait,
a nyakkendőket és a bőrkabátját,
őrült fájdalom tanyázott szemében
miközben rájuk nézett, mégis
hálás voltam, mert a szekrényben
lógó kabát még sokáig
őrizte az apa illatot és jó érzés volt
beleszagolni a legfájdalmasabb napokon,
és amikor mama elment
nem értettem, anya miért
hagyta úgy a szobáját, mintha
még mindig történne ott élet
és miért tartotta meg a porcelánjait
és a nem túl divatos hímzéseket,
hiszen keserű fájdalom bujkált
a szemében, amikor rájuk nézett, nekem
mégis jó érzés volt kézbe venni
az apró holmikat és általuk
mamára emlékezni
és amikor anya elment, nem tudtam
nem megállítani az időt, képtelen voltam
elmozdítani a helyükről a dolgokat
a szobájában, s miközben
kegyetlen fájdalom közöttük ténferegni,
lehetnék hálás is, amiért ismerhetem a történeteiket,
s hogy a történetek
parányi része
lehettem.