Tündérkedett szívemmel a
szerelem virága.
Kulcsot hozott, és kitárta
a kapuját tágra.
Beözönlött rajta a fény,
bejött muhar, dudva.
Beengedtem vele, ez tény,
a jövőt is tudva.
Virág lettem, hajladoztam
friss szellőm szavára,
tudván, ez bármilyen jól van,
vége nemsokára,
és a dudva, meg a muhar
ellepte a kertem,
homályos lett ház, az udvar,
sötét ette lelkem.
De ha egyszer tündérkedne
még velem az élet,
jöhetne rám pár vérmedve,
nem mondanám, félek.
Újra nyitnám az ajtómat
a szívemen tágra,
hadd süssön a ragyogó Nap
odabent hét ágra!
