Fábián József: Színváltozás

Azt szerettem volna,
ha nyújtjuk még kicsit,
egy kávéházi mokka,
szólhattál volna: csitt!

ne olyan hangosan,
másra nem tartozik.
De az idő rohan,
az ember meg veszít.

Ragyogott fenn az ég,
és izzott a nap.
Zöld, piros és sárga
úsztak az ég alatt.

A színek vibráltak,
kápráztatott a világ.
Hoztad kék ruhádat,
így emlékezem rád.

Tudtam, nem verseket
elemzünk mi ott,
pár szavad kétséget
semmit nem hagyott,

és kávéház helyett
más lett a helyszín,
A fekete felett
nem úszott tejszín.

Szerettem volna még.
Az idő elrepült.
Ma szürke fenn az ég,
a földre meg köd ült.

Várakozás-teli esték!
Már mind messze szállt.
Eltűnt mind a festék.
A világ szürkére vált.

További bejegyzések