A Holdba és Napba áramlik a sötét,
kiszívják azt a világból,
hogy elvegyék az ember éltető örömét,
mégis van, aki a fényből kilábol.
A csillagok lyukak kárpitján az éjnek;
százezer helyen kapott léket a csónak.
Sötét, hű szívekben pokol lángjai égnek,
málló arcunkon régen nincs helye csóknak.
Mily kietlenül ragyog a délelőtt,
mintha sosem jönne el többé a sötét!
Az ember ragyogásba néz; felnőtt.
Nincs kiút. Az örök fényben kortyolja sörét.
Hajnal hasad, vagy megtörik, borúlátásom küszködik, derűmmel. Hegyek ormát még láthatom, csupán álom e nyugalom, mezőkkel. Hol vagy vérem pezsdülése, akarnok újraalkotás erő? Patak frissítő
Évődő szemekkel rád tekint, tárt karjai el sem érnek, tovább néz, lángoló kezeit eléd tolja; nem érted üvöltő hangon leírt versemet.
Még egy utolsó dobás, biztatom magam, hallom, koppan a pohár, perdül a kocka. Szívem torkomban dobog, kezem ökölben; miközben fohászkodom, nézem bűvölten. Ereimben száguldó szenvedély
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
