„Nézd legott komédiának s múlattatni fog.”
„Ide valami posztmodern képet akasztok”,
valami Ádámot és Évát ábrázoló festményt,
vagy magamat, amint éppen vizet fakasztok
a sivatagi sziklából. A reményt
próbálom ezzel visszahozni a falra,
amely, mint a jégmező, olyan fehér és sivár,
amióta minden elhúzott a színpadról balra,
és utoljára véget ért a nyár.
„Ide valami posztmodern képet akasztok”,
egy görbe törzsű fát, gyökerével földbe markolót,
ágai végén lila színű, húsevő virág, aztán szevasztok,
gyökerei szárazra szívják a tarlót,
élősködő férget, apokalipszis után,
hogy lássam, mivé vált a meg sem teremtett világ,
hogy ebben a sírkamrában halottan ne feküdjek bután,
amíg a fák gyökerét pusztító féreg kirág.
Mert leégett, leomlott és elsüllyedt minden,
mint a Brian életében a királyfi vára,
és nem lett enyém, csak a függöny, vagy az sem,
mint az már végleg kiderült mára,
hát „ide valami posztmodern képet akasztok,
valami gólyát ábrázolót, vagy hasonlót”,
de inkább írok, mint zacskókat ragasztok,
bár lehet, így sem kerülöm el majd a bitót.
Idézetek: Brian élete c. film
Madách Imre: Az ember tragédiája (Hetedik szín)
2023. november 15. 8:24
