Emléked végig csont-emlék marad,
és mindig mozdul, hogyha majd a Hold
ezüstös fénye újra fölsikolt,
amíg a lélek még belém tapad.
Egy szívbe szúró, tört borda darab
a vénás vérben vétkeket kiold,
de kamra-falra lyukakat csiszolt.
Hóhérkötél a nyakamon hajad.
A föld alá is rejteném bűnöm,
csapdába zárva e zordon létben
a támadását sötétnek tűrnöm
kell, amíg az ajtón át nem léptem.
Nem várom, hogy a fájdalom szűnjön:
e szívbe ágyazott csont-emlékem.
Ez nem az én történetem – szerencsére –, hallottam valakitől, aki olvasta már a neten. Állítólag így zajlott. Vagy másképp. Semmit nem változtat a lényegen.
– Csókolom, Ágika, tud ma fogadni? Kellenek a kezecskéi. – Négy óra, ha jó lesz, Gyimes úr… – Remek! Csókolom. És tudja… reziliencia… Ági elmosolyodott,
Fut-fut a Tizedes az orosz dzsip után, amelyen a többiek gerillaharcba indultak. Inkább mérsékelt harci tűzzel, mint rohamléptekkel, s ezért Tizedes utol is éri a
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
