Visszaéltek mind a nevével,
hogy kisajátítsátok őt,
csürhe, amely Gundelban ebédel,
és játssza a nagymenőt.
Leültettétek a Duna partra,
nézze, mint úszik dinnyehéj
a bronz cipőktől kissé balra.
Igazat most is a jövőben remél.
Körülötte ott a kőtömeg,
háta mögött a Trianon-gödör;
hogy hányjon, már túlontúl öreg,
és nincs a lába között vödör.
Díjakat neveztek el róla
és elosztjátok azt egymás között,
noha hamisan cseng minden nóta,
és üldözők vagytok, nem az üldözött:
hiába teszitek, bennetek még él:
wassalbertekkel nem fér meg egy helyen.
Jéggé dermed forró szíve, mert itt a tél,
s nincs bennetek „a szellem, és a szerelem”.
