Fábián József: A szerelem terepasztala

Világos kék, fekete és piszkos fehér- szürke,
karéjos foltok, mint domborművű térkép,
a szerelem egyik terepasztala
– a szürkét talán tört fehérnek mondtad volna,
ahogyan égő vörösbarnát korallnak,
hiába mondtam, hogy a korall
az egy mészkő szirteket építő,
telepes, apró, polipszerű állat,
azt válaszoltad, hogy a korallról
most már mindig te fogsz az eszembe jutni,
azt hiszem, akkor még jólesőn nyugtázhattad,
hogy bizonyosan így is lesz,
mint ahogyan valóban lett is -,
és a piszkos szürke, vagy tört fehér mellett
halvány kék foltok is voltak, mint tenger hullámok
ruhádon, amely az élet domborművét,
mintegy a szerelem terepasztalává alakította
számomra akkor, ott visszavonhatatlanul.