deszkába félig vert szög
virága csillagzó rozsda
törik ha beljebb vered
vérré ütött bőre szétpereg
álmában végre meghajolna
az a deszka is útszéli sárba
kásás hólébe fagyva hever
emberi tájban embermaradék
lapjáról lehűl az utolsó kézsimítás
aztán az idő mindent elkever