Fábián István: PILINSZKYETLEN

meddig tudsz állni az égesésben
fölfeszült állal, homlokoddal,
nyitott szemedbe fogadni hószakadást
lábadnál tétova farkasokkal.

meddig maradsz állva a tájban,
mint deszkába ütött szegek,
ha már hibáid is csak beforrt hegek,
és már tévedésed is kerek, hibátlan.

s ha mégis fölfeslene arcodon a jóság,
visszanézel már végleg útraváltan,
sötéten alvad testté volt helyed.
mondod: itt állok. ahol mindig álltam.

További bejegyzések