Yorick boldog, midentől
megszabadult.
Koponyája hűvösen gurul
a maradtak lélegzetét
szolgáló temetéseken.
Végső, magába térő foglalkozás,
[mondom]
a Nap felé fordítom kezem,
sártól tapadó ujjaim között
vérpirosan világít át az ég.
Ne engedj, mondja Yorick.
Ki volt, ki téged megírt,
[kérdezem] Ki ásta azt a sírt,
kérdi Yorick. Akkor azt mondom,
később beszéljünk, ne még!
Acél cipőben járnak a percek, lépteik szívemre bilincset szögelnek. Minden egyes lüktető ütem nyomán, rablánc feszül lelkem sajgó zugán. Süket világba kiáltok hangtalan, nézlek a
Frissen mosott emlékeink betöltik a szobát, alig jut hely a jelennek. Megszokásból visszafelé pereg a kopott kópia, lassan kisbabák leszünk. Egyre füstösebbek és egyre kisebbek
I. Vérző hajnalok fénnyel írt üzenetek lassan indulok II. pecsétje ragyog arcomra égett jeled egyetlen ösvény III. nyíló kapun át végtelen ragyogásban óarany kövek IV.
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
