Fábián István: A VÉLETLEN LATOR

Járok otthonos romok közt,
átkent plakátok között:
letépett falai alatt a múltnak.
Gyerekkor képei-sebek:
szememre metszett ábrák, képzelet
ajándékai: rozsdás sisakban fészekalj:
újkori lelet. Létrejöttöm elrendeztetett.

Áttetszõ koponyacsészével kezemben
lépek körbesöpört éveimmel szemben.
Nem létezhetek a múltamnál szebben!
Időm megrakva mályvazölddel,
fûszálak parázslanak, fûszálak összehajolnak,
víz és föld összehajolnak, odafönt lebeg
az örvényre navigált csónak.

Csak nagy orrú varjakat látok.
Keringenek a tarlóvá pusztított földdel.
És látok békákkal bedőlt kutat.
Felkutat, majd szívemrõl elszakad a nyár.
Háttal állok. A bámész, sejtetlen lator.
A szemhéjtalanul kényszerálmodó.
A levél alatt ébren aluvó bábmotor.

További bejegyzések