Az idõt ki metszi fel,
kimondva az értelem látomását?
Eljövõ sebeim látva
ki lesz a boldog lárva,
ki mondja húsom messiását?
Ki az a létezõ messzi,
ki a ködöt és havazást
arcomra ereszti:
ne lássak újra!
Csontomból a madárkás
hideget, a félelmet
bõrömig ki fújja?
Rossz lázak rángatnak,
tudom a törvényt.
Ha gyilkoltam, önként,
tettem, ami történt.
A férc idõt kézzel ki tépi,
biztos tudással ki súgja:
nem leszel háza,
sem húsa az alázatnak.