Fábián István: A KÓDEXRAJZOLÓ

Szép, mint a boldog távolságok:
a szemhatár vonalán mozdulatlan állok
magam s a túloldal között,
míg a tél tavasszá öltözött

és fénylettek megtartó messziségek,
az idő mint porló eső fehérlett,
macska játszott egy gombolyaggal
fonalként gurítva a kezdetet s a véget.

Állok egy puszta papírlap fehérén
egyetlen rajzolt függőleges.
Egy vízszintes tusvonalnak végén

tollal írt szavak, pröckölő furcsa rajzok:
van a történet, és vagyok még én.
Minden karcolt vonalam végleges.

További bejegyzések