Erdős Márton: Valahová eltűnt

Talán egy örök életűnek tartott érzésminőség,
mint a világoló parázs a kályhában tél idején.
Óvott, felemelt lélekben, s nem küldtek még
számkivetésbe sem,
hiszen ott volt Eszter,
akihez éveken át bármikor mehettem.
Hiszen közös volt
ez a gyerekség,
és nem állt közénk sem ember, sem isten.
Noha valami lejátszódhatott hűtlenül
Eszter szívében,
talán nyolcvanhét körül
az egykori kislány az egykori kisfiú mellől
s még valami lassacskán veszett el,
mikor kialszik a parázs
egy hideg őszön talán kilencvenkettőben.
Ő inkább elmosogat otthon,
de hozzám már nem jön többet,
mondta anyja az anyámnak.
Íme, valami valahová eltűnt.
Maradtak halott rózsák,
kimondatlan zúzmarás szavak.
Évtizedekbe tellett,
mire a könnyek
egy derűs tavasszal arcomon
csöndben fölszáradtak.