Erdős Márton: Lobbanás

a szerénység selymesen kirakott gyöngysor
szívedben s elrejtett apró mécs éteri villanása
mert Pallas Athéné szikrája mosolyog a világra
szemérmes tekintetedből Édes és sötétszőke hajad
hosszan s lassan átfodrozódva a simogató csöndet
koronázza mert a neved nagyság s nem a puszta
porba van írva s bátorságod majd lassan s tarkán
kivirágozva ígér ahogy tündököl majd lelked
hűvösen tükröződő Holdfény ami lesz majd a
sebes vizek sodrásával csillámló csodálkozás
még ha másnak is szánt szavai égszínkékjével
a pogány Ég ha csak egy érintés lennél nekem
de nem lehet s fáj lecsorduló néma könnycsepp
a zordon és konok kősziklán ahol Lermontov
felhője időzik s továbblibbenve elárvult hajnalon
virágzó fehér rózsa álma vagy egy titkos lobbanás
pompázik de nőnek az árnyak hát borostyánkőbe
zárlak drága emléket átutazóban a szeles jelenlétben
konok becsületem decensen vacog de látlak minden
reményen túl lágy csókodtól innen elfutok mégis bevárlak