Erdős Márton: Átok alatt

akkor soha semmi nem lehet igazán jó
kopottas bútorok holt üzenete ez s a komód
rajta egy megállt óra rozsda-ette fémes mutatója
kiált az Égbe s fölszakadoznak a csönd falikárpitjai
egy élő levelet írnom kéne csak úgy Valakinek
de a piros olvasólámpában is kiégett a körte kint
a téren halovány lassú remény a fogyó Hold fénye
ködök ülnek a holnap törött fakeresztjén noha mégis
valami megmozdulna ma a lélekben de nem tudom
jössz-e még egyáltalán nem tudom női neved
de Uradét igen s ezen a téli alkonyon is kigyúlnak
fehéren az utcai kandeláberek mintha árnyak
suhannának megroppantott szívemben várjalak-e
még tompa zajok hallatszanak a lépcsőfordulóból
de csak idegen vendégeket hívtak a szomszédék
viseltes ágyam továbbra is üres a konyhaasztalon
hamutartó benne megszámlálatlanul a csikkek
végül a folyosón hagyom égve a villanyt
de aki Feleségként nekem rendeltetett bizony távol van
s akkor soha semmi nem lehet igazán jó majdnem vak
a lélek íme az egyik kopottas szekrényből hirtelen robajjal
egy csontváz borul ki aki éppúgy Úttalanul az
Igazságtalanság s még véletlenül sem az Élet