ahogy ott ültem a hajó szélén
a kormány hűsen tenyerembe simult
kapitány vagy ma és vannak akik
kapitányabb kapitányok ‘on the board’
tegnap ‘lebontottam’ a stéget
ahogy belerongyolt orrával a kedves
a robogó másfél tonnás vattatömeg
majd piheként száll el onnan a partról
nem aludtam az éjjel pedig számoltam
számoltam újra és újra mi ütött ki balul
szájtáti legénység csupa jóakarat
mind érti és ami fő erősen hiszi azt
jobban tudja a dolgát mint kapitánya
– kifutunk még ma! kifutunk az égre –
vitorlák helyükön kötelek befűzve
lekötve csomózva ami mozdul
fontos a rend majd a vihar zabolátlan
ritmusain siklik a lomha a nagy tehetetlen
és kifutunk most a viharban elhagyva
kikötőjét menedékét a jövőnek
odakint a tavon csattog a fock-shot
ahogy még elszabadulva várja a dolgát
nyüszít a csiga is s az öreg vitorlát
férfikezek húzzák-vonják fel a magasba
dől a hajó végre kifeszítve a vásznak
igaz mind poliamidból szőve a textil
mégis mégis lassan elfeslik a varrás,
foszlik mint napjaink lágy szövedéke
rohamokban tör elő a vad levegő
az árboc hajlik szinte fekszik a szélben
ahogy nyargal a szép test s a hullámok
a kajüt ablakait mossák végtelenül
csak a horizont biztos és a nap odafenn
mozog a minden és ujjong bennünk a reggel
mert repülünk mert hajózni akkor is most is
valami más míg ujjbegyeinkben lüktet a vér