Egry Artúr: sárkányölő ünnepén
Szűkre szabott pályán
sas siklik fenn körbe lebegve
zölden rezgő
hűvös hegyek hullámzó habjaiban
feredőzik a fényben májusi lázzal a Nap.
Kőris-hegy felől
tegnapi vész maradéka
brummog a nagy hegedőbe
völgyek lekopott karjai közt.
Sarjad a fennsiki fű
merre csak elláthat a szem
amott nyugaton legelésznek a tegnapi nyájak
elpihenni az éjjeli szála’ vad rémületét.
Sírás végzete
alvadt könny sérti szemüket rendre
napra kitett kis lelkeiket felveri gyapjas idő.
Ahogyan neki tetszik
sebtiben fonva fonalát
fogott mintákkal
kerekítve lágyan szőtt szövetét
reménnyel itatva kelméjét a messzi jövőnek!
Mint madár száll fel
az ajkakról ős pásztori ének lomhán
kitöltve a völgyet úgy amint füst ha hideg.
Odalenn lassan életre kél
egy megfontolt dallam először bicegőn
furcsán puhán dorombol
halkan forrásvíz csordul így
gyűrűzve gyöngyözve
remegő furulya hangján
éltető erővel buggyan elő
a szél-borzolta virágos rét kékes ritmusa ím.
Vad bőrszagú bocskorok
akár mint paripák lüktetnek!
Ritmusuk kedves mint
kecskelelkű rekedt dudaszó.
Hitében egyre erősebb vággyal ropja a táncot
kergetve varázsos ősöreg álmát.
A világnak feltámadt ereje
hatalma növekszik eláraszt folyója
gátat tör kitörő sámáni életöröm!
Áldozat ünnepe tarka mezőn
éljen a béke nekünk s nektek is szelídek.
Hálaadás immár dicsérve
nevetve hogy itt annyian így lehetünk!