(Rippl-Rónai: Öreganyám 1894)
hol „múlt”-ra néző kies szobában
édes öreganyám a „volt”-ból él
megsüppedt szótalan méltósága
kopott kabát elrongyolt posztószél
épp csak a székre felér – félmosoly
ahol alig történik az élet
ott a magányban a lélek fogoly
„Üljön modellt; hadd fessem a képet!”
egy váza kiszáradt sziluettje
olyan vékony a teste; csak árnyék
a ráncolt múltban szétfoszló kelme
hatalmas ruhában – túlzó szándék
– felfénylik arca; múlik félelme
csillogó szeme újra ajándék