(Köves István barátomnak)
mint minden e homoki tájon
a halál nyugalma is bizonytalan
futóhomokban a koporsók is
elszántan útra kelnek
az emlékezés botlató kövei alámerülnek
valóságosan is néhány tíz év alatt
öklödbe szorított markodból a homok
semmivé pereg néhány perc után
mikor mint matyóhímzésen a rátét
megsajdult benned minden áttét
hogyan is érthetnélek meg
minden igyekezetem ellenére
dolgozik bennem az életösztön
bűntudatot érzek magamban
hogy kívülálló vagyok – jelenleg
mint minden e homoki tájon