nehéz magány ma este lesz
nem bánt ha szél
és tiszta szesz
kihalt gyűrt rongy a tó fölött
ormótlan ködbe öltözött
döglötten lötty – a Dél
mély-kékre lassú szél
a hátterén a hátterén
bőrömre égnek a csillagok
néger vagyok és izgatott
égi-vízesésen a kék falon
elfoszló felhő hull alá
hagyom – naná!
sötét a sík és zöld lemez
fehér hajó repül vagy átevez
ezüst az árboc az ég szegletén
indigókék talán
az ég falán ‒ elkent remény
a hajó festett oldalán
a lomha csík
a ronda lány
pirosra váltan felsikít!
a minden még színes belül
ragyog és kissé megfeszül
torzul a kép már esni kezd
nincs szó reá mi minden ez