apámnak (sirató)
múltadnak rongyai
a délutáni a szélben
szikkadtan lengenek
egy hullámos sós kötélen
mert feltépted – hasztalan –
vékony csíkokra mindet
épen nem hagyva semmit
talán egy ócska inget
hiába kértelek
Istenre füvekre fákra
ott álltál csupaszon
akár egy kopasz fa ága!
két szemhéjam kelyhében
megmosnám a lábad
úgy vágyom most is
most is, – utánad!
(mégis)
„jóbolond voltam” – mondtad
tegnap; mellém guggoltál
– azt hittem elvisz a szél is
sohasem fogtunk kezet
így elengedni sem tudlak
– egyedül vagyok mégis!