lágy latyak
a meztelenre vetkőzött meder
pár óra még
a tenger mindent visszanyel
a nap követ szemedbe
tükröz millió érces fémdarab
hullámok hátán
ahogy a fényben elhalad
meztéláb lépdelsz
rugalmas lenn a friss homok
még ott a jel a pillanat
elmossa majd a lábnyomod
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
