Egry Artúr: ÁLOMIDŐ

sok éven át sütött a nap
és nem volt még mérhető idő
és ő sem volt ki mérte volna azt
sőt füvek sem voltak
nem élt még egyszikű
a puszta szándékok lebegtek
csecsemő pózban hevert a kezdet
és a vég
kuszán a téridőben
a lehetséges messzeség
testetlen gombák az alga hálón
és névtelen fonálon
az éj egén lecsüngő csillagok
a csend vakító holtfehér só
mindent beragyog
a vajúdás utáni percben
megpihent a téridő
a rendezett szimfonikus eredetben
szerényen kélt a szépség
szárnya is kinő