Egervári József: Szoftverfrissítési tendenciák

– A te korodban már ajánlott egy alapos szoftverfrissítés, persze csak akkor, ha bírja a hardver – mondja röhögve okos barátom; én is röhögök, kínomban, számomra megfizethetetlen „nagy generál” javallott inkább; az öröklét igézete holnapig szól, mindig holnapig, hallom fejemben a zenét, nem, nem a fejemben, inkább a szívemben, érzelmi megközelítéssel közelítem a poklot, nem beszélek róla; mások szerint jó nekem, nagyon jó, egy szoftverhiba sosem vitatkozik a rendszerrel, legfeljebb működésképtelenné teszi.
Szégyenteljes csönd botorkál körülöttem, sehonnan jöttem, sehová megyek, érzelmi megközelítéssel; csak tudnám, mi is az a lélek, melyre mindenki hivatkozik (pusztán csak biokémia és elektromosság, utána meg a nagy SEMMI)?
Lelkemnek négy-kilencvenhatod része maradt meg, akár egy slendrián módon faragott kőszobor, melyet tovább pusztított a napsütés, a szél, a hó, a fagy, üresen csörömpölő beszélgetések, öleléstelen idők, kimondatlan szavak, őrjöngő magányosságba lökő üvöltések – érzelmi megközelítéssel hallgatom magamban a csöndet, amely még mindig nem akar szürke lenni.
Furcsa ez a retrómosoly ajkamon, mikor ki kell mondanom, valójában sosem volt modern a mosoly sem, legfeljebb fiatalos, ülök fáradtan a Semmi szélén, gyönyörű az égbolt az ölelkező felhőkkel, várom a szoftverfejlesztőt, hátha tényleg jelentene valamit a frissítés, bár az is lehetséges, minden csak biokémia és elektromosság, képtelenség szeretni engem; okos barátom meg röhög, kiesett a Felcsút az első osztályból, a disznók továbbra is megeszik azt, aki korpa közé keveredik, a plakátokra pedig senki sem meri felírni, hogy a holnap ma kezdődik. De ha csak akarjuk, akkor.