Egervári József: Elfogyva

Zsemleki Gáspár biztos volt benne, akkor történt az egész, amikor kimondta: Alcantara. Megváltozott a légnyomás, pattogott a dobhártyája, úgy tűnt, mintha valaki rátette volna forró tenyerét a háta közepére. Megfordult, ám senki sem állt mögötte.
– Kiváló textilanyag, kiváló – magyarázta Zsombokinak, a biztonsági őrnek, aki pocsékul érezte magát, valószínűleg romlott lehetett a párizsi, amit a CBA-ban vásárolt reggelire. Furcsa színe volt, de azt hitte, az iroda hideg neonfénye csapja be szemét, magyar termék, magyar bolt, magyar halál. Nem a neonfény volt a hibás, gyomra kavargott, tudta, hamarosan hányni fog. Utált hányni, mindig úgy érezte, egyszer megfullad.
Zsemleki este összeveszett feleségével, házasságuk történetében hatezerkilenszáz-nyolvannegyedszer, a szívéhez kapott, aztán elvette onnan a kezét, nem történt semmi, nem fájt, nem szúrt, semmit sem érzett, és ez meglepte.
Este, zuhanyzás után törölgette magát a vastag, finom, illatos törölközővel, odalépett a tükör elé; a meglepetéstől elállt a szava is. Mellkasa közepén egy lyukat látott, pontosabban szólva, átlátott a testén, a tükörben tökéletesen kirajzolódott a háta mögött lévő fürdőszobaajtó, még a fa erezetét is ki tudta venni. Óvatosan közelített hosszú ujjaival mellkasához, megdöbbenve tapasztalta, vékony, csontos keze akadálytalanul hatol be a nyíláson, szíve helyén semmi nem volt, csak a légüres tér. Elgondolkodva ácsorgott egy darabig a tükör előtt, aztán felvette pizsamáját, úgy döntött, pillanatnyi elmezavar lehet ez, a valóság és a képzelet elegyének megmagyarázhatatlan absztrakciója. Holnap talán elmegy orvoshoz, bár fogalma sem volt róla, mit is mondjon; doktornő, a szívem eltűnt? Doktornő, már nem szeretem magát?
Felesége aludt, halkan melléfeküdt, pillanat alatt elaludt ő is.
Másnap este egy idióta filmet néztek a televízióban, oda sem figyelt, szorongatta kezében a könyvet, de nem olvasott, csak bámult maga elé.
– Gazsi, tudod, hogy tizenkét éve nem szeretkeztünk? – nézett rá kérdőn felesége.
– Ez most miről jutott eszedbe?
– Csak elgondolkodtam, már fel sem tudom idézni, milyen volt.
– Én sem – felelte Zsemleki Gáspár. – Már nagyok a gyerekek. Megtettük, amit követelt a haza. Majdnem.
Állt a tükör előtt, nem tudta eldönteni, hogy ordítson vagy sírjon. Eltűnt a hasaalja, a teljes nemi szerve, szerelvényestől, szőröstől-bőröstől. Felvette pizsamáját, befeküdt felesége mellé, aki már rég aludt. Szerencsére.
Vannak még csodák, szív és nemi szerv nélkül is tud élni, eddig sem hiányoztak, úgy tűnik, a Jóisten tréfás kedvében van, amit nem használ az ember, arra tényleg semmi szükség.
Rakott krumpli volt a vacsora, imádta, mohón, nagy falatokban tömte szájába.
– Úgy zabálsz, akár egy disznó! – vetette oda felesége, arcán megvetés és undor különös elegye tükröződött, felállt az asztaltól, bement a nappaliba, bekapcsolta a televíziót.
Zuhanyzás után odaállt a tükör elé, már nem csodálkozott, gyomra is eltűnt, valójában már egész felsőteste is, csak két karja, két lába, nyaka és a feje maradt meg. Felvette pizsamáját, lefeküdt aludni.
Reggel nem sikerült tökéletesen megkötni nyakkendőjét, az óra nem csörgött, későn ébredt, reggelizni sem maradt ideje, az utolsó pillanatban esett be munkahelyére. Főnöke épp akkor lépett ki az irodájából, amikor ő kapkodva ült le helyére.
– Zsemleki! Maga ismét majdnem elkésett.
– Itt vagyok főnökasszony. Nem késtem el.
– De majdnem.
– De nem.
– De igen.
– De nem.
A nőnek elkerekedett a szeme, majd sikoltva kirohant az irodából. Zsemleki zavartan körbenézett, a kollégák is rémülten hátráltak ki a szobából. Felállt íróasztalától, kiment a mellékhelyiségbe. A tükörben jól látszódott a tökéletlenül megkötött nyakkendő, a fehér ing, a sötét zakó. De ő nem látszódott. Csak a ruha mozgott. Eltűnt a nyaka és a feje. Zsomboki, a biztonsági őr rohant be az ajtón, kezében pisztollyal, melyet lassan ráemelt. Zsemleki Gáspár zakóját lekapta magáról, odavágta a biztonsági őrhöz, kirohant a nyitott ajtón, futás közben letépte magáról a nyakkendőt, az inget, a nadrágot és az alsóneműt is, a zoknit, valamit a cipőt. Teljesen láthatatlanul ácsorgott az előcsarnokban, fogalma sem volt arról, mihez kezdjen. Zsomboki rohant le a lépcsőn, még mindig pisztolyát szorongatta, az izzadtságtól gyöngyözött a homloka.
A mentők egy pokrócot terítettek a meztelen férfira, miután sikerült a hordágyhoz kötözni, a mentőorvos benyomta a nyugtatót. Zsemleki nem értette, hogyan tudták elkapni, hiszen minden elveszett, semmi nem működik, mintha nem is létezne, mintha nem is élne; valójában már teljesen láthatatlan.
– A kurva életbe, ma sem lesz nyugodt napom, pedig este Bajnokok Ligája meccs lesz a tévében! – morgott halkan a biztonsági őr, de bármennyire is törte fejét, nem jutott eszébe, hogy melyik két csapat fog megmérkőzni.

További bejegyzések