Április 16-án van a Holocaust magyarországi áldozatainak emléknapja, hát, emlékezzünk arra, hogy az egymás ellen elkövetett bűnök soha nem megbocsáthatóak, kövesse el bárki is, legyen az bármi is. A sötétség mindig gyűlöletet teremt, a háborút pedig sosem a kisemberek kezdik. Erről is szól ez az írás.
(Fotó: Népszabadság)
Cipők
Kalucsni, bakancs, csizma, magas- és lapos sarkú, női és férfi, gyerekcipők, bronzba öntve; a Duna meg szótlanul hömpölyög, a parton nagy a csönd, csak a mély sustorog, alig hallhatón.
Ha tehetem, mindig megnézem, pedig semmi érintettségem sincs, csak leülök a napfényben lustuló betonszegélyre, emlékezem, szégyenkezem, mintha én bármiről is tehetnék.
Aztán azt gondolom, nem mondom elég hangosan, nem eléggé kiabálok: halljátok, érezzétek és értsétek ti is, a tarkólövés éles csattanása a múltból átszökik, a kalucsni, bakancs, csizma, magas- és lapos sarkú, női és férfi, gyerekcipők, bronzba öntve – nem csak egy szoborcsoport.
Nincs mentség, nem mondom elég hangosan. Nem mondom elégszer.