Eger F. R. Vadvirág: Falak között

Falak között, törött téglafokon
szellőztetem kicsinyke bánatom.
A napsugár ide soha el nem ér
se másért, sem az én kedvemér’.
Jól tudom, már bontani kellene,
hogy beleférjen a jövő szelleme,
és végtelen bástyaként öleljen át –
nyeretve velem száz kemény csatát.
És omlik a fal, megroggyan megint,
de fél lábon állva is a távolba tekint…
Nem hagy szabadulni, vaskarommal fog,
hiába nyílnak a kiskertben nárciszok.
Lehunyt szememből lepereg a könny,
nem tud rajt’ szabadba törni az öröm.
Csalóka kék ég bársonya rám terül,
falak mésztengere kínba zár – háremül,
de küzdök mégis, küzdök embertelenül.