Dudás Éva: Útközben

Tudtam, hogy le fog robbanni ez az ócska tragacs. 18 éves, mit vár az ember egy ilyen öreg Trabanttól. Felforrt a hűtővize. Apám mindig azt mondta, hogy ez „Honecker bosszúja”. Előttem van, ahogy fanyar humorával, rezzenéstelen arccal mondja, szeme ravaszkásan csillog. Már persze, amikor józan volt, mert amikor piás volt, elpárolgott a humora. Hiába is nyitnám ki a motorháztetőt, úgysem tudnám megmondani, mi a baja. Megvárom, amíg lehűl, bár ez ebben a tetves hőségben eltart egy jó darabig. Jó tíz kilométerre van Ártánd, a következő falu, talán ott van valaki, aki meg tudná nézni. Ezek a falusi emberek nagyon segítőkészek. Még talán büszke is lenne magára az a valaki. Amúgy nem kellett neki sokat inni, hogy berúgjon, és beteg is volt a pálinkától meg a savas boroktól, amiket ivott. Másnap félholtan járt-kelt, anyám megígérette vele, hogy józanul fog hazajönni, persze, ő meg mindent megígért. Az ivós emberre két dolog jellemző: soha nem árulja el, mennyit ivott, a másik meg, hogy mikor kijózanodik, ígérget fűt-fát, tán még maga is elhiszi. Hű, pedig milyen gógyija volt az apámnak, anyámat kenterbe verte, csak hát az alkohol, ugye. Azt mondta az orvos, hogy májcirrózisa van és hogy meg fog halni. Gyerekkoromban hallottam először ezt a szót, nagyon tetszett, olyan érdekes csengése volt. Mindig szerettem az idegen szavakat, dallamuk volt, csengésük M – Á – J – C – I – R – R – Ó – Z – I – S, szinte énekel a szó. Persze, én nem hittem neki, mert hiába volt májcirrózisa, nem halt meg, egyre járt a kocsmába. Olyan forróság van, hogy szinte megolvad az aszfalt. Legalább jönne erre valaki, segítséget lehetne tőle kérni. Fiú létemre nem tanított meg senki autót szerelni, pedig ez most milyen jól jönne. Az menő, ha valaki ért az ilyen dolgokhoz. A csajoknál ez sokkal jobban bejön, mint az én tudásom. Irodalmat tanítok. Ugyan, ettől melyik csajnak jönne meg a kedve velem járni. Megkérne az első randin, hogy meséljek neki a Bűn és bűnhődés”-ről? Vagy hogy elemezzem a Nincsen apám, se anyám-at? Ezeknek a csajoknak a vagány fickók jönnek be, nem ilyen könyvmolyok, mint én. Fél életemet a könyvtárban töltöttem. Ja, ott nem hallottam a veszekedésüket. Mindig ugyanaz: apám hazajön (vagy hazahozzák), mert már nem tud járni, aztán megy a balhé. Hát ennél már a Dosztojevszkij is jobb. Azért szerettem az irodalmat, mert kibújhattam önmagamból, otthagyhattam azt az egész rohadt világomat, ami tele volt éneklő latin szavakkal, savanyú borszaggal és az anyámmal, a család fura urával. Külön sírba temettem őket, anyám akarta így. Vajon akik itt a földön nem szerették már egymást, a túlvilágon sem fogják? Megártott nekem ez a tűző nap. Valaki jöhetne, aki elvontat a faluig. Ott a faluban a templomba járó asszonyok biztosan hisznek a túlvilágban. Nem mernek nem hinni benne. Nekik bezzeg eszükbe se jutna az uruktól külön temetkezni, félnének a falu szájától. Itt állok egy szál magam a gőzölgő aszfalton, magam sem tudom, hova megyek és mikor érek oda… hova is? Jön majd egy másik falu, egy újabb város. Ha értenék az autószereléshez, már haladnék. Ha lenne mellettem egy asszony, hazaszólnék neki, hogy kések, mert felforrt a hűtővizem ebben a hőségben. Hogy még ne melegítse a vacsorát. Nem mertem barátokat hívni, nehogy lássák, hogy ott botladozik részegen. Egyszer, amikor már felnőtt voltam, azt mondta, hogy majd később, mikor idősebb leszek, meg fogom érteni, hogy miért iszik. Most már idős vagyok, de nem értettem meg. Senki, senki nem értheti. Mikor jön már egy autó? Ki van száradva a szám, csupa víz az ingem. Azt mondták a tanárok, érzékeny alkat vagyok, jó irodalmár lesz belőlem. Meg akartam érteni, meg akartam érteni, de nem jutottam, egy centit sem jutottam közelebb az igazsághoz. Végre, jön egy autó. Egy nő ül benne, ha jól látom. El fog ez tudni vontatni? Csúnyácska, de igen segítőkész. „Persze, köszönöm, ha elvontat. Csak ide a legközelebbi faluig, talán találok valakit, aki segít.” Az unokatestvére autószerelő, elvisz oda. A haja varkocsba fogva, szemén kissé régimódi szemüveg. De a szeme vidáman ragyog, vagy ez csak a vakító napfény? „Tudja, felforrt a hűtővizem.” „Ja, ezek az ócska Trabantok. Honecker bosszúja”, mondja ravaszkásan és kivillannak kis, fehér fogai. Hirtelen könnyű nyári szellő támad, a fák levelei nekem integetnek. Jobban megvizsgálom. Nem is olyan csúnya…