A téli nap rám fonja bágyatag fényét,
te épp egy másik bolygóra távoztál hirtelen,
tudom – bár nem vagyok látnok – a végét,
itt kopog az öregség – rút banya – szüntelen,
legyintek: viselek még néhány háborút s békét,
míg visszatérsz, s a virágok kinyílnak csendesen.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
