Dudás Éva: Ima

Anyánk, a kultúra
elringat, vigasztal,
Apánk, a kultúra
megtart és támogat.
Kodály virágos rétje,
Van Gogh sárguló napraforgói
(a füle, jaj, a füle),
és a süket Mester ódája
(a füle, jaj, a füle),
Anyánk, a kultúra,
Apánk, a kultúra,
a színház poros deszkái,
a hangoló zenészek zsivaja,
a karmester feltartott pálcája,
a lipcsei orgona, mely örökké szól,
a csodagyerek a rizsporos parókák előtt,
és a libériás mester,
egy szimfóniában a Világmindenség
és az Újvilág zaja, mely harmóniává szelídül,
és Szókratész méregpohara,
mind-mind egy nagy panoptikum
bölcs viaszfigurái,
Ti világítjátok meg az emberiséget,
Ti mutattok utat a tévelygőknek,
mert csak bolyongunk vakon, bolondul,
s nem értjük, miért van a Halálnak annyi arca,
miért van a Szeretetnek annyi képe,
a Szerelemnek annyi színe,
kultúra-Anyánk simogat,
kultúra-Apánk életben tart,
mert nem ölhette meg közöny, unalom,
az Ember,
ki azt hiszi, mindenható,
mert úgy kell neki a cicoma,
mint egy falat kenyér,
és azt hiszi, már a csillagokba ér,
s nem érti,
hogy mi történt ott a kereszten,
nem érti a lágerek poklát,
nem érti a szűk testbe zárt kórt,
pedig csak ki kellene nyújtania a kezét,
kérni kultúra-Anyánkat,
kérni kultúra-Apánkat,
ringasson, vigyázzon,
és akkor az Ember,
a legnyomorultabb lény a világon,
átúszna a Halálba, a Béke otthonába,
s közben felnézne a Keresztre,
és kimondaná az utolsó szót: Ámen.