A kislány kisnyulat kapott Húsvétra, mert hogy ez így szokás. Azonban pár nap múlva a szüleinek egyre jobban terhükre volt már a takarítás meg az eleség beszerzése-, mert hogy ez is így szokott történni. Az apuka elhatározta hát, hogy mielőbb, amikor a kislány nincs odahaza, levágja majd a nyulat. „Jó lesz pörköltnek vasárnapra, amikor keresztanyádék jönnek hozzánk látogatóba!”- élénkült fel erre a hírre az anyuka.
Másnap délután, amikor a kislány előbb külön angol-órára ment, aztán pedig külön balett-órára, az apuka ki is rángatta hát a nyulat tapsi füleinél fogva a pisifoltos papírdobozából, hogy a nagy konyhakéssel elvágja a nyakát. Az anyuka előrelátóan egy sárga műanyag lavórt tett az állat alá, hogy kiömlő vére-, ne adj isten, kínjában kipréselt vizelete ne szennyezze össze a frissen felmosott linóleumot. A férfi döbbenetére azonban a kés éle, akármilyen erővel nyomta is, egyszerűen nem hatolt be a kis lény selymes szőrébe, nem metszette el a vékonybőrű gyönge testét. Aztán a kés hegyével próbálkoztak-, mert hogy ekkorra az anyuka is segített már az acélt beledöfni a nyúlba-, ám mindhiába. Ők csalódott, dülledt, döbbent szemmel meredtek a halálra ítéltre-, az pedig szelíd, várakozó nyuszi szemmel pislogott vissza rájuk, egy sárgarépa-darabkát majszolva a kiálló fogai között.
„Köpöd ki mindjárt azt a szart, te rohadék!”- dühöngött az apuka, és leakasztotta a falról a kislány bátyjának pengeéles, görbe szamuráj kardját. De hiába kaszabolt vele teljes odaadással, még „banzáj”-t is üvöltve közben-, a nyúl továbbra is sértetlen maradt, és szelíd nyugalommal lenyelte a sárgarépa-fecnit. Szorult helyzetükben szülők kicipelték áldozatukat a kertbe, kölcsön kérték baloldali kertszomszédjuk láncfűrészét, és azzal próbálkoztak. Sikertelenül, csak a motor égett le iszonyatos bűzzel.
A jobboldali kertszomszéd készségesen maga sújtott le a nyúlra azzal a nagybaltájával, amely számára mindeddig a legkeményebb törzsű fa sem jelentett akadályt. De nem járt eredménnyel: a bolyhos kis apróság láthatóan fel sem vette a baltacsapásokat, és váratlan szerencséjét kihasználva, mohón legelészni kezdett a lóherétől tarka fűben.
Az apuka, hogy ne maradjon szégyenben-, és az anyuka, hogy ne maradjon pörkölt-alapanyag nélkül, egész késő estig próbálkoztak a nyúl lemészárlásával. Bevetettek e közben szuronyos puskát-, gépágyút-, aknavetőt-, vállról indítható páncéltörő rakétát-, sőt legvégül még egy lángszórót is.
Mindhiába. „ No, hát, az isten verje meg, vigyük vissza ezt a tetves dögöt abba a kurva dobozába, hogy Orsi, ha nemsokára hazaér, ne vegye észre, hogy mi történt !”- hörögte ekkor vad, állati dühvel, a nyúl iránt érzett iszonyú gyűlölettel az apuka. „Aztán majd holnap én agyoncsapom szépen a klopfolóval!”- tette hozzá tettre készen az anyuka.
Ám a kislány nem jött haza se nemsokára, se később. Telefonon érkezett csak egy értesítés, hogy Orsikát súlyos, életveszélyes szúrt és vágott sebekkel-, csúnya égési sérülésekkel beszállították a Baleseti Kórház intenzív osztályára.
A sokat látott orvosok azon csodálkoztak leginkább, hogy az ájultan heverő kislány sebzett szájpadlásán egy vékonyka sárgarépa-darabkát találtak-, összeszorított, halovány ajkai közül pedig egy gondosan megrágcsált négylevelű lóherét kellett eltávolítaniuk…
