Dénes Ida: Eltűnés ellen való orvosság

Délben kezdődött, augusztus 2-án. Fodrásztól érkezett haza épp a pap, zavarták már a kunkorodó tincsek. Becsapta a kocsiajtót és köszöntötte a harangozót. Békesség Istentől tiszteletes úr, válaszolt Margit néni, de nem az időjárásra kezdett panaszkodni, ahogyan rendesen szokott, hanem szemeit összeszorítva arról érdeklődött, ugyan mi történt a tiszteletessel, mert valamiért nagyon furcsán néz ki. A lelkész válaszolt, hogy levágatta a haját, biztosan azért. Margit néni szeme a választól labdányira kerekedett. Aznap egy fél perccel rövidebben szólt a harang.

A lelkész az udvaron üdvözölte gyermekeit, meglepetésére mindhárman válaszoltak is neki. Közelebb mentek hozzá, a nagyobbik pedig megkérdezte, beteg vagy-e, apa, a két kicsi nem mert megszólalni. A válasz szerint minden oké, bár a keze zsibbad egy kicsit, a feje meg – biztos a melegtől – hasogat, de minden hajszálunk külön számon van tartva, az övé most valamivel rövidebb, hátha könnyebb lesz a nagyfőnök munkája ettől, majd bement a házba a feleségéhez. A gyerekek nem folytatták a játékot, a sár- és fűleves kihűlt.

A feleség a konyhában dolgozott, rá sem nézett a férjére. Megkérte viszont, hogy ásson krumplit, késésben van ebéd. Az előszobában tükörbe nézett a lelkész, kipróbálta arcizmait.

Margit néni harangozás után a háziorvoshoz ment. Felíratta a szokásos gyógyszereit és elmondta, hogy a pap igen rosszul néz ki. Ráadásul levágatta a haját. Aggódott, nehogy elhagyja az erő, mint Sámsont, nehogy baja legyen emiatt. Az orvos megnyugtatta Margit nénit, hogy nem valószínű ez a változat, az viszont nagyon is megeshet, hogy a lelkészt megviselte a sok temetés. Kiöregedőben a falu. Az orvos a kiegészítésként immunerősítő cseppet javasolt és aznap minden hatvan év feletti lakost ugyanerre kötelezett, közben a pappal folytatott beszélgetésekre gondolt, meg a vicceire.

Margit néni bement a boltba és bár üres kézzel távozott, de elmesélte az eladó Teréznek, hogy a pap beteg. Fogytán az ereje, ki tudja mi lesz. Teréz elmesélte Juliska néninek, hogy a lelkész gyógyíthatatlan beteg, de nem szervi eredetű a baj, annál sokkal súlyosabb. Juliska néni – az ijedtségtől nehogy agyvérzést kapjon véletlenül– átment a szemközti kocsmába megnyugodni, és ha már ott volt, elmesélte, hogy a pap kezd eltűnni, lehet, hogy holnap már meg se lesz.

A kocsmában jó volt a hangulat, hangosan kinevették Juliska nénit, de miután a vénasszony elment, mégis csend lett. Jóska, a gondnok felállt és elköszönt. Út közben arra gondolt, hogy más papot ő már nem akar, a mostani se tökéletes, de mindig megkínálja valamivel. Öreg ő már a változásokhoz, biztos van valami gyógyír, ha más nem, hát egy kis Unicum.

A gyerekek teát főztek az apjuknak. A legnagyobb forralta a vizet, a kicsik választották a füveket. A lelkész száját megégette a tűzforró ital, de azt mondta nagyon finom. A gyerekek megkérdezték, társasozna-e velük, mert legjobban vele lehet, de apjuk nem ért rá játszani, majd holnap. És ha nem lesz holnap? – kérdezték kórusban a gyerekek. Akkor… A lelkész nem tudott válaszolni, mert a felesége jelent meg.

– Miről maradtam le? – kérdi ingerülten a feleség. Az imént beszéltem a gondnoknéval, a férje szerint holnap jön az új pap. És velünk mi lesz? És veled mi lett? Hogy nézel ki?
– Levágattam a bajszomat is. Tetszik?
Másnap harangnyi súly zuhant le Margit néni szívéről, de azért kitartott az immunerősítő mellett.

További bejegyzések