Most már se te se én
hajad se homlokod se csak a szád
szemed se arcaid se csak a szád
Mert már nappalok se csak az éjszakák
látszanak annak
Ideges lábamba beleharapnak
a kóborlás kutyái néha-néha még
de a körözött személy nem én vagyok
csak díszőrséget áll a szél
csak harangoznak valahol
Egyre sárgábbak szomorúbbak
a levelek a másnaponta érkezők
Az órák visszafelé járnak
pedig tavasz van azt beszélik
Így hát se én se te
ki nem írsz levelet soha
Hajad se homlokod se csak a szád
Szemed se arcaid se csak a szád
Meggörnyedsz
mint aki lisztes zsákot cipel – –
maga se tudja hová
