Debreczeny György: elhervadnak a versek is
Debreczeny György évtizedek óta jelen van a magyar költészetben, jelenlétével – írásaival mindig nagy feltűnést keltve és vitát váltva ki, mert különbözik mindattól, ami ma a magyar költészetben elfogadott vagy éppen kanonizált. A legélesebb vitát éppen azok a vonásai váltják ki, amik a legegyénibbek és a legértékesebbek. Ezek a jellegzetességek a szójátékok; a gondolatalakzatok közül a permutációs alakzatok; gazdag játéklehetőségként él az idézetekkel és intarziákkal, ami nem azonosak az intertextualitás gyakoribb formáival: sajátosan használja az átvett „vendégszövegeket”: – új költeményeket alkot belőlük, gyakran a költemények egésze egymáshoz idomított vendégszöveg. Humora mindezen lehetőségein belül állandóan jelen van: a „komolyan is gondolom meg nem is” attitűdje érzik mögöttük.
De ha csak ennyiben állna költészete – azaz a külsőségekből, formai újításokból – még nem volna az a költészet, ami beemeli őt a magyar líra felsőbb régióiba. Ezekkel a formajátékokkal ugyanis életünk fonákságait, társadalmunk betegségeit, a politika gyilkos farkasvigyorát kívánja adekvát módon megjeleníteni. A szociális érzékenység nála nem divatos gúnya, hanem a saját tapasztalatból is fakadó fájdalom, a saját életében megélt keserűségek.
Témái a legaktuálisabb problémáink felőli elmélkedések, olykor groteszkjavaslatok a megoldásaikra. Gazdag gondolati tartalmú, a nemzetközi irodalomban gondolkodást magasminőségben felmutató kötet, melegen ajánlom.
(Szepes Erika)
elég lett volna lehajolni
egy fehér virághoz
szólnod mily nehezedre esik
ügyesen robbantod
inkább széjjel a fát is
a lombot a törzset a gyökereket
felperzselt szántók
lerombolt országok ura lehetsz
pedig elég lett volna lehajolni
szólni egy fehér virághoz
november közeleg
egy fehér virághoz
szólnom mily nehezemre esik
november közeleg mindenütt
nem félem már a napot
haragos lelkem lángjai közt
az éj fekete tócsába bukik
éjfekete tócsában süllyed el
a templomtorony
a kocsmában a bakter
kijátssza a tök alsót
de megüti őt a tök király
éjfekete tócsában süllyednek el
és nem marad más
csak egy fehér virág
szólnom hozzá mily nehezemre esik
közeleg november mindenütt
jöjj el ó jöjj el
november közeleg mindenütt
te virág te fehér virág
szólnom mily nehezemre esik
majd felébredek s feledésbe merülök
a feketéllő erdő mögött
mintha sokkal ifjabb lettem volna
hadd nézzem a tél varjúlábait
hol vagy Uram és hol a boldogságom?
vadon nőtt haragom haragvirága
nem próbálta meg dicsőségemet zengeni
hová űz engem a szél?
a tócsákon túli városokba?
akik ma halottak
visszatérnek a szerelembe
hozzatok pálinkát dicsőséget virágot
hozzátok el a novembert
jöjj el ó jöjj el fehér és fekete krizantém
