az öröm aranytartalékai kimerültek
alumínium-korongot szorongat szégyenlős kezem
reszketek hogy elnyerhessem a perselyek jóindulatát
füstszínű üvegen át nézem a szürkeséget
mondatok kisiklásra váró szerelvényei jönnek-mennek
a vasúti hidak matuska szilveszterre várnak
kopasz fa ágára száll a szürke madár
felfújódni a kegyelet kenyérbelétől
kimerültek az öröm aranytartalékai
mozgólépcsőkön szállunk alá tágas piros pokolba
mert az alliterációk már nem az ég felé mutatnak
függőón lett az iránytűnk minékünk
s már azt sem tudjuk merre lángol az ég
pokol tüzén megfőzött pacsirta az eledelünk
böfögve hiányoljuk a dalt
okádva fohászkodunk istenhez énekért
az öröm aranytartalékai merültek ki
tanácsos hát piacra dobni depressziónkat
minden üvegházban nevelt őrületünkkel ki a standra
s könnyeinkre ragaszthatunk árcédulát
ha az a zokogás a jó amelyik kifizetődik
pénzzé tehetjük hajunk ezüstjét
aztán befizethetjük hadiadónkat aranyban
majd csak átteleljük valahogy ezt a nyarat is