Mindig a méltóság ketrecében
ócska rongyaiban álarcában
mintha álarcosbálban rabruhában
Mindig a méltóság rácsai közt
mindig szűk cellájába zárva
mintha fejem búbjáig a sárban
A méltóság huszadik menetszázadában
mindenki üvegszemmel és falábbal
hőre lágyuló koponyával
a szépséges szemétdombok felé
mint valami rothadt Paradicsomba
koporsókba bevagonírova
megpihenni gyökerek alá vetett ágyban
hol már felrázva a párna
s a férgek egészen elviselhetők
A méltóság súlyos terhe alatt
lézernek látni a napsugarat
nappalnak látni az éjszakát
azt hinni érted ez a gyász
a te halotti torod ez a tor
pedig érted majd sehol semmikor
csak torkukra kívánkozik a bor
csak benépesül az akol
újabb görnyedezőkkel
A méltóság jelvényei fényesek
ó hogy gyönyörködtetik a szemet
és hogy ingerlik a szájat is
mily csodálatos a nyálfolyás
s ez a kioltott lángolás
egyenesen a mennybe visz
a többi halhatatlan pecsétőr közé
s majd a zászlólengetés velük
az lesz a jó
Örökösen a méltóság elé fogva
hátha kevés volna hat kutyája
s még fussa erőnkből az ugatásra
de lehetőleg jókedvűen
s azért a szekér is haladjon előre
vagy valamerre –
Néz a fehér kesztyűs századokra
fohászkodik hogy viruló vérszín virágot
teremjen tetves rózsabokra
2026. FEBRUÁRI PÁLYÁZAT
február 1, 2026
