Nekem a cukor keserű
éjszakáimat már nem
szépíti tücsökhegedű
Csillagostoromnak
nem hisznek a
Göncölszekér-paripák
A valóság ajkára
fagyott imák
hullanak
Fordítva vettem
magamra világod
Prófétád hiába lennék
mert kikezdenék
szívem a táltoskodó
álmok ha újra
szentként szeretnék
Bújok hát mocsokba
de ez is idegen világ
Ritmusaim nem
tűrik a zűrzavart
csak torzítatlanul
juthatnak el
dobhártyámig a szavak
Ölelkezésünkből
nem sírt föl
testet nem kapott a vágy
nincs kit kitagadnod
Törvénye van az anyagnak
hiába akarod
gerincét el nem törheted
Gépies dacöröm
ha összetöröd
az üres poharat