Czirják Béla: Sóhaj (Ágicához)

Amíg nem ismertelek
olyan voltam
mint ez a vadalmafa

Testem görcsökbe rándult
majdnem a földön feküdt
Vézna gyökereim
kövekkel verekedtek
Ág-karjaim
az ég felé nyújtózkodtak

Pattanni vágyó rügyeim
hónom alól kiábrándultan
bámultak a tavaszba

A nyár is keserves volt
Az ősz még keservesebb

Gyümölcseim rám száradtak
vagy lehullottak az avarba
és rohadtak
amíg a tél
kulcsra nem zárta
szemhéjaikat

További bejegyzések